Az ünnepségen elhangzó versek
Borfelvételi vers (másodiklegény):
Legénypajtásaim! Adjunk hálát Istennek,
Hogy e napot megérnünk engedte,
Hogy ezen a napon összegyülekeztünk,
Melyet ősapáink hagytak emlékül minekünk.
Ezzel kezdték ők is ünneplésüket
Melyet tettek templomuk tiszteletére.
Egymást szeretve mi is összesereglettünk
Hogy az ő példájukat híven kövessük.
Kapuvers (elsőlegény):
Szeretve, tisztelt szülők és barátok, s kik közénk gyűltetek,
Legyen ez öröm- és ünnepben egyformán részetek.
Lássék meg az Isten jósága,
A benne bízókat mindig megáldja.
És ne lankadjon el a mi hitünk,
Akkor jó és áldott lesz ünnepünk.
(Húzd rá!)
Elsőlegény:
Örömre fel! Öröm e nap emlékéért,
Az apáinkról ránk hagyott drága örökségért.
Szóljon a zene, dobogjon a szív,
Legyen élénk e kis sereg kicsinytől a nagyig.
Gyermek, ifjú, agg és férfi legyen ma víg.
Bánatidat feledd el vagy mit is mondanék,
Hisz sírva vigad a magyar,
Könnyek közt szól és beszél.
Örömteli ünnepet ülünk ma,
Melynek bölcsőjét harcok hosszú sora ringatja.
De végre diadal lőn, dicső, örömteli,
Mondd el pajtás, melyek az elmúlt KÉTSZÁZXX év emlékei!
(Húzd rá!)
Másodiklegény:
Alig forgott el XXX(!) év az idők tengelyén,
Midőn ősapáink itt álltak meg új hazát keresvén.
Mert üldöztettek legdrágább kincsükért,
Vallásuk szent tüzét fojtá el a türelmetlen vér.
Míg végre itt meghúzódtak, félénken, mint a nyúl,
Itt a világtól elrejtve hitük tüze kigyúl.
S míg másutt ádáz harcok dúltak,
Ők itt a hegyektől kissé védve voltak,
Míg végre a vakbuzgó türelmetlenség
Országszerte elnyugvék.
A király szólt, és kiadta a türelmi parancsot,
Mire el kellett hagyni a rút testvérharcot.
Lerázta béklyóját lélek s az igazság,
Vallásban is meglett végre a szabadság.
És te utód! Hallj és örülj e szép templomnak,
Melyet emlékül a te ősapáid hagytak.
Rég porladoznak ők, de él nevük,
Virul közöttünk örökké emlékük.
Az elődök akkor írtak 1797-et,
Mikor az év tavaszán ünnep szenteltetett,
Mert akkor lett letéve a templom alapköve,
Aztán a munka serény kezek közt, gyorsan ment előre.
Két év sem telt el, s máris közölve lett,
Amit Isten segítségével kezdtek, el is végeztetett.
1798. november huszonegyedik napján
Úgy történt és lett, ahogy kívánták.
Most volt öröm a szívekben, mely egekig hatott,
Hű imában hála nyilvánodott.
Sőt több! Apáink meghagyták emlékül,
Hogy legyen e nap dicső, szent ünnepünk.
És boldog vígság közt adjunk hálát annak,
Ki által a küzdelmek közt erővel megáldattak.
Hálát azért, hogy szabadon járhatunk Isten szent házába,
Hallhatjuk a szentigét, nincs ki háborgatja.
Azóta szállhat énekben szívünk szent érzése,
Áldassék a Jóisten örökké érette.
Ez tehát alapja a mai ünnepünknek.
És te utókor! Mily hálátlan is lennél,
Ha e nap dicső, szent emlékét meg nem ünnepelnéd!
(Húzd rá!)
Elsőlegény:
Hálátlanok?! Hálátlanok mi soha nem leszünk!
Az apáinktól ránk hagyott emléket örökké tiszteljük.
Hálánk mindenek előtt szálljon az egekbe fel,
Hála minden jók adójának, a szív vigaszra lel.
Isten volt, ki apáink szavát meghallá,
Ő volt, ki művüket mennyből megáldá.
Másodsorban apáinknak szóljon a háladal,
Kik küzdve, erősen álltak , sok áldozatokkal.
De áldozatuk édes volt, mert hitükért tevék,
Mely drágább minden kincsnél, mely nyújt örök babért.
Hála kedves, dicső, szép tetteitekért,
Szellemetek ne szűnjön meg hevíteni itt a vért.
De hálát rebegjen ajkunk azon szólóknak is,
Kik buzdítva, feddve megmondják, mi a hamis.
Kik lelket öntenek belénk, mint őseinknél,
Mely serkent, buzdít és a vészben soha nem fél.
Hallgasd buzgón lelkiatyád szavát,
Mert küzdelmeid között erőt az ige ád.
Nehéz a pálya, melyen a véghez eljuthatsz,
De el ne csüggedj soha, mert mindig győz az igaz.
De mily hálátlanok is lennénk,
Ha ily férfiakat említeni elfelejtenénk,
Kiket hűen szeretünk, és tisztelve becsülünk,
Szülők és emberbarátok, s kivált ti gyermekek,
Isten házát szeretni tőlük tanuljátok meg!
A tanító oltja elsőben szívünkbe az igét,
Orgonával a templomban hevíti fel a vért.
Imádságra, buzgóságra szívünk vágya szerint.
Nem volna hát illő, ha mi is fejenként
Hálát nem adnánk Isten jóságáért,
Hogy szabadon járhatunk Isten házába,
Melyet vésztől oltalmaz atyánknak jósága,
Hogy orgonánk lágy hangja mellett éneket zenghetünk,
Lélekben és igazságban Istent tisztelhetünk.
Hálátlanok? Hálátlanok mi soha nem leszünk,
Esküszünk ifjak, míg élünk, ünneplünk!
(Húzd rá!)